Tegnap este megnéztem a Fegyvernapper című filmet. Nagyon szuper film… az ilyen jellegű filmeket szeretem, nem a Sex and the Cityt :S
„Az ukrán születésű Jurij Orlov (Nicolas Cage) fegyvercsempészésből él, ő a szakma legkiválóbb képviselője. Élete mindennap veszélyben van, ezért nem bízik senkiben, csakis öccsében (Jared Leto), akivel a világ legveszélyesebb háborús övezeteiben látják el a nagykutyákat fegyverekkel. Jurijnak a veszélyes akciók során szembe kell néznie a bulldogként nyomában loholó Valentine ügynökkel (Ethan Hawke), az életére törő konkurenciával, szerelme állandó gyanakvásával, de főleg saját lelkiismeretével.”
Ma pedig a Hasonmások című filmet néztem meg, ami szintén ez a lövöldözős, üldözős kategória.
„2054-ben járunk, és az emberek már elidegenedtek egymástól, és szinte már nem is érintkeznek egymással. Ezt a célt a szurrogátumok töltik be, melyek a valódi emberek fittebb, jól kinéző hasonmásai. Ezek a hasonmások végzik el a legtöbb mindennapi teendőt, sőt gyakran még ők is dolgoznak gazdáik helyett. Néhány szurrogátum meggyilkolása után Greer FBI-ügynök egy meglepő és fenyegető összeesküvést fedez fel, de az ügy annyira bonyolult, hogy kénytelen maga is beállni nyomozni a hasonmása helyett.”
Szóval még több ilyet :)
Este tánci volt, készülünk a városföldi aranycsapattal az augusztus 20-i hastáncestünkre. Tánci után pedig sütöttem palacsintát. Egész profi ’feldobom a palacsintát-elkapom a palacsintát’ mester lettem :) Sokkal egyszerűbb így fordítani, mint a műanyag lapáttal. Meg kell hogy állapítsam, hogy az utolsó palacsintát a leghosszabb kivárni. Amikor már mindent elpakol az ember, és csak arra vár, hogy az utolsó pali másik oldalra is megsüljön… halálos!
És hogy a mentolos szájfényről is essen szó, ha már a címben van... Nagyon szuper! Bizsergeti a szád, és teljesen felfrissülsz tőle :) Mentolos szájfény függő leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése